A Covid-19 járvány mindent megváltoztatott, a megszokott hétköznapokat, a munka a társadalmi és az egymás közötti kapcsolatokat, nem látott kihívások elé állította a világot. Eddigi életünkben soha nem volt olyan fontos a biztonság, mint napjainkban. Kulcsfontosságú feladat lett a fertőtlenítés és ezzel a betegségek terjedésének megelőzése. A társaságunk által gyártott fertőtlenítő kapu csökkenti a járvány okozta megbetegedések terjedését és kontrollált beléptetést tesz lehetővé, mely most kiemelten fontos feladat.

A fertőtlenítő készülék mindössze 4-6 másodperc alatt elpusztítja a ruházaton, a bőrön és a cipőn lévő vírusokat és baktériumokat, ezzel megakadályozhatjuk a további fertőzéseket, valamint csökkenthetjük a járvány további hullámának hatásait. Az eszköz nem csak a Covid-19 elleni védekezésben használható, hiszen a környezet és ÖKO barát fertőtlenítő módszerének köszönhetően akár egy influenza szezonban is jelentősen csökkenthető a megbetegedések száma. A készülék összeköttethető a maszkvizsgáló és testhőmérséklet mérő terminálunkkal.

HAD Testfelület fertőtlenítő készülék

Jellemzői:

  • Érintésmentes teljes testfelület fertőtlenítés
  • Hatékony a vírusok és kórokozók ellen (Covid-19, Influenza, SARS, Ebola, stb.)
  • Külön kézfertőtlenítés
  • Beléptető kapuk, forgóvillák vezérlése
  • Igény esetén beléptető rendszerekkel is integrálható
  • Könnyen telepíthető, rögzítést nem igényel
  • Kompakt kialakítása miatt liftben is szállítható
  • Akadálymentes, akár tolószékkel is használható
  • Alkalmazási helyszín: beltérben, huzatmentes helyen
  • Egyedi méretekkel is rendelhető

A biztonsági és fertőtlenítő kapu fő tulajdonságai:

  • Működési módok:
    Normál: egy-egy személy áthaladásnak fertőtlenítése
    Folyamatos: nagy létszámú áthaladás (pl. gyári dolgozók tömeges beléptetése)
    Mindkét üzemmód esetén a fertőtlenítések/áthaladások számlálása
  • 360 fokos ködporlasztás fertőtlenítővel
  • Maszk vizsgálat
  • Különálló kézfertőtlenítő adagoló (utántöltővel)
  • Teljesen biztonságos
  • Könnyen mozgatható (a ködképző egység kerekeken guruló, hord fülekkel rendelkezik)
  • Egyszerű telepítés
  • Permetezési idő: állítható

Technikai paraméterek:

  • Üzemi feszültség: 230 V
  • Kapu áthaladási mérete: szélesség 96 cm x magasság 210 cm
  • Telepítéshez szükséges hely igény: szélesség 166 x hosszúság 90 x magasság 215 cm
  • A berendezés tömege: kapu egység 80 kg , ködképző egység 75 kg
  • Ködképző tartály térfogat: 20 liter
  • Óránkénti teljesítmény: 600 ember folyamatos üzemmód esetén

Kiegészítő kényelmi szolgáltatások, extra funkciók

A HAD kapuk a maszkvizsgálaton, testhőmérséklet mérésen és a ködporlasztásos fertőtlenítésen túl a későbbiekben igény esetén a következő funkciókkal is felruházhatók, így biztosítva a többcélú felhasználás lehetőségét is akár egyetlen készülékben:

  • Kártyaolvasó, valamint RFID és NFC (mobiltelefon) olvasó beléptetéshez
  • Arcfelismerés és arcazonosítás (GDPR megfelelőség szükséges a használatához)
  • Ujjlenyomat olvasó (GDPR megfelelőség szükséges a használatához)
  • QR kód kezelés (belépési engedélyek, oltási igazolások, sport- és rendezvény jegyek)
  • Egyedi ügyviteli szoftverekkel való összeköttetés (pl.beléptetés, munkaidő nyilvántartás)
  • Forgalmi statisztikák (például áthaladások, fertőtlenítések számlálása)

HAD Maszkfelismerő és testhőmérő terminál

Fő tulajdonságai:

  • Testhőmérséklet-mérés maszkviselés mellett
  • Hőmérő pontosság: +/- 0,1 ˚C
  • Érintésmentes fertőtlenítés és csuklóhőmérő
  • Igény esetén számítógépes programmal is kezelhető
  • Magyar hangutasításokkal
  • Üzemeltetési környezet: a testhőérzékelő modulra vonatkozóan: +10°C - +30°C
  • Alkalmazási helyszín: beltérben, huzatmentes helyen

HAD Tárgy/Poggyász/árufertőtlenítő berendezés

Fő tulajdonságai:

  • Az általunk fejlesztett és gyártott fertőtlenítő kaput alkalmassá tettük különböző tárgyak, eszközök, gépek felületeinek fertőtlenítésére.
  • Tárgyak szoftveres ellenőrzése, felismerése és azonosítása - trackelése is része lett a fertőtlenítő kapu megoldásnak.

Technikai paraméterek:

  • Üzemi feszültség: 230 V
  • Kapu áthaladási mérete: szélesség 140 cm x magasság 210 cm
  • Ködképző tartály térfogat: 30 liter
  • Óránkénti teljesítmény: max. 240 fertőtlenítés

HAD Mobil helyiségfertőtlenítő berendezés

Fő tulajdonságai:

  • Hatékonyan fertőtleníti a nehezen elérhető felületeket és a levegőben lebegő részecskéket is.
  • Mivel száraz eljárásról (szárazköd) van szó, alkalmazható azokon a helyeken is, ahol mikroelektronikai berendezések vannak a térben. Nem okoz rövidzárlatot.
  • Foltmentes!
  • Akár tisztaterekben is!
  • Ez a higiéniai eljárás segít az asztma, illetve az allergiástünetek csillapításában, kórokozók, vírusok, baktériumok, élősködők eltávolításában.

Javasolt felhasználási területek:

  • Gépjárművek(taxi, mentő, tűzoltóautó, busz, villamos stb.)
  • Kisebb helyiségek, raktárak
  • Irodai asztalok, tárgyak
  • Nehezen hozzáférhető helyek

Technikai paraméterek:

  • Üzemi feszültség: 230 V
  • Mérete: hosszúság 70 cm x szélesség 55 cm x magasság 80 cm
  • A berendezés tömege: 45 kg
  • Ködképző tartály térfogat: 6 liter

HAD Teher és személygépjármű fertőtlenítő berendezés

Fő tulajdonságai:

  • Az általunk fejlesztett és gyártott gépjármű fertőtlenítő berendezést alkalmassá tettük különböző járművek felületeinek fertőtlenítésére.
  • Fix telepítésű, előzetes egyeztetést igényel

Technikai paraméterek:

  • Üzemi feszültség: 400 V
  • Kapu áthaladási mérete: szélesség 320 cm x magasság 450 cm
  • Ködképző tartály térfogat: 200 liter
  • Óránkénti teljesítmény: max. 60 áthajtás

ECOWIAN HIGÉN +99 FORMULA

Fő tulajdonságai:

  • Elpusztítja a jelenleg ismert vírusok és baktériumok mindegyikét (többek között: Covid-19, HIV, Ebola, HBV, HCV, MurineNoro, Adeno, H1N1, Influenza, Zika, Pseudomonasaeruginosa , Legionella, Salmonella enterica, Listeria, Staphylococcusaureus, Rota, Polioma, H5N1 madárinfluenza, Escherichia coli, stb.)
  • Elpusztítja a gombákat, a penészt és az algákat
  • Rövid behatási idővel rendelkezik
  • Nem károsítja a fertőtlenített felületeket, eszközöket, textíliát
  • Eltávolítja a vízkövet, biofilmet és egyéb szennyeződéseket is, így költséghatékonyabban biztosíthatjuk a tisztaságot és a fertőtlenítést
  • Élelmiszerrel érintkező felületeken történő felhasználás esetén sem igényel leöblítést
  • 100%-ban lebomló, környezet-, bőr- és felületbarát, ph-semleges
  • A termék nem ADR köteles
  • Használata tűzvédelmi és munkavédelmi szempontból is biztonságos
  • Nincs környezetkárosító hatása